Tudom-tudom, borzasztóan megkéstem vele... és már felidézni se nagyon tudom, miket ettem, de időm sincs annyira ecsetelni, de azért kaptok egy rövid összefoglalót az elmúlt két hétről, mert a méreteket elnézve van miért. :)
2013. november 26., kedd
2013. november 21., csütörtök
Wellness-jelentés No. 2.
Úgy hétfőre már nagyjából
rendeződtek a dolgok: megszereztük a fürdőjegyeket, előjegyeztünk masszázsra
minden napra, a nyakfájásom sokat javult, a térdeim is rendbe jöttek, kaptam
köntöst (fuh de milyen szemtelenül drágán… :S most is neheztelek szüleimre,
hogy megvették… ennyiért kabátot vesz az ember…pff), minden nap kétszer
infraszaunázom, keddtől pedig elkezdtem a két liter citromos vizes
tisztítókúrát is csinálni – egybekötve a reggeli infrázással.
Általában úgy néz ki egy napunk,
hogy ameddig szüleim ébredeznek és jó komótosan megreggeliznek, én már öltözök
is át fürdőruhába, és megyek infrázni (8-tól már nyitva van a wellness rész a
szállásunkon). Ott vagyok, ameddig csak tudok: ez eddig kb 1 óra volt. Aztán
attól függően, mikor van a leghamarabbi masszázs, úgy készülünk el. Eddig
belefért az, hogy felkeltem, és 2 órán belül megiszogattam a két liter citromos
vizet, utána meg is reggeliztem, gyorsan átöltöztem, bepakoltam, aztán indulás.
A masszázsok után még pár óráig (átlag 3) áztunk a termálvizes medencékben (nem
a Tófürdő, ha oda mennénk, rá kell fizetni valamennyit a fürdőjegyünkkel). És
úgy 4-5 körül megyünk vissza a szállásra. Én gyorsan átöltözöm megint (2
fürdőruhám van csak, egyiket a termálba, másikat a szaunákba veszem fel) és
sietek az infrába, mert csak este 8-ig van nyitva a wellness rész. Volt, hogy
ettem előtte, és nagyon szar volt úgy szaunázni, ezért inkább csak utána eszem.
De van, hogy még sikerül valamit ebédelnem koradélután (egy banán vagy kesudió,
esetleg leves, stb), és akkor már nem is igénylem a vacsorát. 8-ig mindig ott
vagyok a szaunában – nem egyfolytában persze, hanem kb félóránként kijövök,
lezuhanyzom, és megint bemegyek. Mindig addig ülök bent, amíg intenzíven nem
izzadok mindenhol. Aztán 8 után visszajövök az apartmanba, lezuhanyzom rendesen
szappannal, fogmosás, egy kis net, egy kis tv (mert szüleim mindig tévéznek) és
alvás már kb 10-kor. De van, hogy még szauna után eszem egy kis levest vagy
salátát.
Már anyukám is megjegyezte
valamelyik nap, amikor fürdőruhában nézegettem magam a tükörben, hogy már
látszik, hogy egész szépen megindult lefelé a hájam. Ami nagy szó. Anyukám
nagyon kritikus tud lenni velem szemben, ami a testemet illeti. A sok szauna, a
csökkentett kalóriabevitel, és a 100% paleo minden nap úgy tűnik, kezdi
megtenni a hatását.
Egyszóval: a testemnek igazi
felüdülés ez a pár nap, de az idegeimnek kész horror. A horror része azonban a
személyes blog témája.
Motiváció Makkancs Módra :)
Mivel nemes egyszerűséggel kihagytam egy heti összefoglalót (majd lesz helyette kétheti, ne féljetek), most tolok egy kis motivációt. Egyrészt nektek, másrészt magamnak, mert már egy hete nem bikramoztam.
Képek forrása: Bikram Yoga Buda és Mandala Jóga fb oldala.
2013. november 12., kedd
megkésett 6. heti összefoglaló
Hát ez egyre rosszabb, komolyan mondom.
2013. november 10., vasárnap
ha Makkancs türelmetlen, akkor szélsőségekbe esik
Már látom, hogy a wellness hét alatt komoly szélsőségbe fogok esni az ételek terén: drasztikusan csökkenteni akarom a bevitt mennyiséget. Napi kétszeri étkezés: reggeli nuku (illetve csak az a 2 liter citromos víz), ebéd saláta vagy leves, vacsi saláta vagy leves attól függően, ebédre melyiket ettem. Ééés 6 után már nincs kajálás. Végtére is nem lesz olyan sok energiára szükségem wellness közben. Jah, és kávét sem akarok látni abban az egy hétben.
Még gondolkodom, mivel kínozhatom magam ezek mellett, mert már nagyon elegem van ebből a vastag hájrétegből!
wellness hét
El sem tudom mondani, mennyire várom már a wellness hetet szüleimmel! Apartmanunk lesz: 1 hálószoba, 1 fürdőszoba, előszoba, nappali, konyha és ebédlő egyben. Szüleim a hálóban, én a kanapén alszom. Kaját vinni fogunk - előre főzünk, mert ott nincs rá lehetőség. Emlékeim szerint tartozik az apartmanhoz wifi (ingyen), van TV, van a szálláshelyen még medence, szauna, infraszauna, flabélos, masszázsfotel.
Vannak terveim. Egész hét korlátozott ételfogyasztási lehetőséggel, ellenben szinte korlátlan wellnessel. Mindez egyet jelent: fogyókúra on an advanced level! Úgy döntöttem, azon az egy héten minden nap megcsinálom a candida diétás rituálét, leveseken és hús- ill. halmentes salátákon, nyers zöldségeken élek majd. Talán 1-2 olyan napot is tartok, amikor csak folyadékot veszek magamhoz. Minden nap szaunázom, infraszaunázom, úszom, flabizom, ázok a termálvízben, a maradék időben pedig olvasok, blogolok, fb-ozok, filmezek. Ja, és addig alszom, ameddig csak jólesik! Ha most nem töltődök fel, akkor soha...
A mérleget nem hiszem, hogy elviszem, de a mérőszalagot azért igen. Szóval a heti összefoglalóból ezúttal hiányozni fognak a súlyra, testzsír, izom és víz százalékos adatok, de - remélem - annál látványosabb lesz a különbség a legközelebbi eredmény és a két héttel korábbi adatokhoz képest. Alig várom! Méregtelenítés ezerrel! :D
2013. november 4., hétfő
5. heti összefoglaló
Ugyan szinte minden nap becsúszott egy-egy túrórudi és mogyorós párnácska, a méreteimen ez nem látszik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)