2013. október 27., vasárnap

Kókusztejes tök - recept

Még nincs kedvem megírni a heti összefoglalót, ezért következzen egy legújabb kedvenc étel receptje*:

Kókusztejes tök


Hozzávalók:
1 közepes sütőtök héj nélkül, felkockázva
2 dl kókusztej
¾ teáskanál cukor helyette: xilit (ugyanolyan arányban)
1 dl víz (lehet több is a kókusztej sűrűségétől és ízléstől függően)
1 mokkáskanál só
1 mokkáskanál kurkuma
1 teáskanál szójaszósz (aki nagyon paleo, az ezt hagyja ki egy az egyben)
2 centi friss gyömbér reszelve 
1 kisebb vöröshagyma kockára vágva
Korianderlevél díszítésnek  (enélkül is ellenállhatatlanul finom lesz)


A kókusztejet keverjük el a vízzel és öntsük egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá a cukrot, a szójaszószt és a kurkumát, forraljuk össze. Ha megvagyunk mehet bele a gyömbér, a sütőtök és a hagyma.  20-30 perc alatt főzzük a kókusztejben puhára a tököt, majd 1-2 darabot nyomjunk szét, hogy sűrűbb legyen a szaft. Friss korianderlevéllel tálaljuk.


*Forrás: nlcafe.

2013. október 23., szerda

fejlődés

Mindig örömmel tölt el, amikor látom, hogy van értelme annak, amit csinálok, amikor észreveszem a fejlődést. Ma voltam hamradik alkalommal bikramozni. Egyre jobban izzadok - azaz egyre nagyobb felületen és többet. Undi, de tényleg sikerélménnyel tölt el. :D Aztán: az ászanák is jobban mennek. Bár a félteknős- és a nyúlpózt még mindig nem teljesen értem, és valahányszor csak a térdre kell tenni a homlokot, mindig vagy 5-10 centi hiányzik, pedig igazán igyekszem stb, stb, észrevettem, hogy az eddiginél féloldalasabb vagyok. Mármint emlékeim szerint a jobb csípőm és térdem, meg úgy az egész lábam sokkal merevebb volt mindig is, de nem ennyire. A faállásban például a bal lábfejemet régebben ott tudtam tartani a combtövemnél a kéz segítsége nélkül, most azért még kell tartanom. Ellenben a jobb lábamnak mindig kellett egy kis segítség, hogy ott maradjon (bár volt, hogy ment nélküle is, de nem ez volt a jellemző), és most még a kezemmel tartva is borzasztó nehéz ott tartani. Az íjtartásnál viszont ennél is szembetűnőbb a felemásságom: a jobb lábfejemet sokkal lejjebb és kijjebb látom a balhoz képest, és nagyon kell figyelnem arra, hogy szimmetriába hozzam őket. Fura.

Ellenben a hátrahajlások sokkal jobban mennek. Pl. a tevepóz. Volt, hogy nem is bírtam megfogni a sarkaimat, és csak a fenekemen támaszkodva hajoltam hátra. Most meg már meg tudom nézni magamat a hátsó tükörben (ha épp egy oszlop előtt terítem le a szőnyegem) vagy akár a talajt is látom magam mögött. Nagyon meg is szerettem ezt az ászanát. A hasamon a háj még mindig kurvára útban van, és iszonyú kényelmetlen vele nemhogy hajladozni, de létezni is, de már látszik, hogy feszesedik. Nagyon ragaszkodó típus ez az american campfat. 

2013. október 20., vasárnap

(rövid) 3. heti összefoglaló

Felkar kerülete: 30,5 cm
Mellbőség: 90 cm 
Derékbőség: 74 cm
Has kerülete: 90 cm
Csípő kerülete: 93,5 cm
Fenékbőség: 100 cm
Comb kerülete: 61,5 cm

Súly: 58,8 kg
TBF: 33,9 %
TBW: 43,2 %
TBM: 35,9 %


Szar, átlagosan híztam kicsit. Tunyultam. Bűntársam volt jó néhány tálka mogyorós párnácska - hogy tűnne el végre a házból! - és két szelet pizza is. Meg azt hiszem, túrórudi. Ezeken kívül ettem még a szokásos tonhalas salimat, csináltam paleo rántott húst (nagyon finom lett), paleo paradicsomos húsgombócot (azzal a darált hússal valamit kezdeni kell, mert iszonyú undorító mócsingos az előre darált, csomagolt) és egy kis répakrémet (két hétig húzta). 

Jövő hétre csinálok spenótot currys gombafasírttal, kókusztejes sütőtöklevest (ezek már készen is vannak), paleo energiaszeletet és kókuszos muffint. Maradt még a rántott húsból és van saláta is dögivel természetesen, éhezni nem fogok. Remélem, azért csak sikerül már lekattanni arról a gabonapehelyről.

A mozgást illetően volt talán ezen a héten 10 perc flabi, de elkezdtem végre a bikramot. Ma voltam másodjára, és már látok fejlődést - izzadni is többet izzadtam (hihetetlen, hogy ennyire örülök neki, sose hittem volna). Jövő héten szeretném megvalósítani a heti 3-szori bikramot (4 is kijönne, csak vasárnap korán kezdjük a fotózást, így nem fér bele a reggeli bikram).

2013. október 18., péntek

2 méret

Kedden vettem két nadrágot. 40-es méret kellett. :/ Remélem, 1-2 hónap múlva bánni fogom, hogy nem vettem meg belőlük 36-osat is.





2013. október 13., vasárnap

ételek, amelyek segítik a fogyást

A Receptes mappám átbogarászása közben akadtam rá egy cikkre a Stahl konyhája honlapján. A címe egyébként "8 étel, ami segít lefogyni" és 2011 februárjából származik. (Sajnos az oldal nem teszi lehetővé a kontrolcé-kontrolvé megoldást, türelmem viszont nincs a teljes legépelésre, így csak szemezgetek, elmélkedek és tervezek a megjelölt forrásra hivatkozva.

A felsorolt 8 étel közül 7 a paleo elveinek is megfelel, és 2-3-mat rendszeresen szoktam fogyasztani (fokhagyma, kókuszolaj és gyömbér - utóbbi a kb kéthetente elkészített répakrém egyik hozzávalója). De nézzük a többit is! (Azzal az egy nem paleo tétellel nem foglalkozom, bye-bye joghurt!)

Alma - a pektinek és lúgos kémhatás eszközeivel felfegyverkezve ez a gyümölcs segít kordában tartani a zsírfelszívódást, és gyorsítja az anyagcserét. Ennek ellenére nem a kedvenc gyümölcsöm, de még mindig a legegyszerűbb csak úgy bedobni a táskába egy almát, mint dobozokba csomagolt kész ételt hurcolni magunkkal egész nap. Kár, hogy inkább éhezem, semhogy bármelyik opciót válasszam.

Szardínia - magas Omega-3 zsírsavtartalmának köszönhetően a szardínia segít zsírt égetni. Kis koromban nagyon szerettem, ma már a szagától is undorodom. De még szerencse, hogy vannak Omega-3 étrendkiegészítők! :D Szokott is lenni itthon, úgyhogy majd szépen rácuppanok.

Kókuszolaj - meglepő, de kutatások igazolják, hogy zsírbontó hatású ez az olaj! Még jobb, hogy a konyha állandó lakójává avattam a kókusztejjel együtt (aminek szintén van - nem hozzáadott - olaj tartalma), és rendszeresen használom is alapanyagként, hozzávalóként. 

Chili - emésztésekor hőtermelésre és nagyobb oxigénfelvételre ösztönzi a szervezetet, vagyis több kalóriát használ fel. Emellett mindig eszembe jut egyik tanárom kis anekdotája a chilis ételekről és hatásaikról, amiket egy dél-amerikai indián csoportnál végzett terepmunka alkalmával fogyasztott rendszeresen. Amellett, hogy halálra égette az egész tápcsatornáját ameddig hozzá nem szokott, rendkívül erős tisztító hatásról számolt be (azaz elég gyakran látogatta a mellékhelyiséget), ennek köszönhetően pedig meg iy szabadult jó pár kilótól. Nagyon megszerette a chilit, és itthon is gyakran tesz az ételeibe. Kedvet kaptam kipróbálni a chilivel gazdagított ételeket - persze csak a paleo keretein belül.

Fokhagyma - allicin nevű aktív hatóanyagával segít megőrizni vagy akár csökkenteni a testsúlyt. Kb ennyit ír róla - hogyan, miért, nem derül ki. A fokhagyma a kedvenc fűszerem, szinte minden ételbe raknék belőle, vagy a recept által előírt mennyiség dupláját. Tisztít, gombát öl, és távol tartja a vámpírokat. :D

Gránátalma - magjaiban CLA (konjugált linolsav) van, amely elvileg segít kevésbé hízni? Ilyesmi derül ki a szövegből. Annyira nem meggyőző, de a gránátalma legalább finom és drága.

Gyömbér - zingeron nevű hatóanyaga gátolja a zsír lerakódását. Ezen kívül a gyömbér a chilihez hasonlóan fokozza a sejtek energiafelhasználását. Sőt még az immunrendszert is erősíti és még számos más rendkívül egészséges hatásáról ismert. Eddig is szerettem - bár mértékkel - és ezután is szeretni fogom.


2. hét összefoglaló

A kísértés ezen a héten is társam volt a bajban, és volt, hogy engedtem neki. Íme a második hét összefoglalója:

2013. október 6., vasárnap

BF, BW, BM

Pár napja olvastam egy cikket a fogyókúrázók egyéb mérőeszközeiről - főként a Body Fat-ről, Body Water-ről és Body Muscle-ről. És láss csodát, mibe botlottam bele ma, amikor a fiókjaim tartalmát szelektáltam? Egy régi noteszomra a 3. félévből (2010), aminek az utolsó lapján szerepel egy kis jegyzet ugyanezekről az adatokról (bár nem vagyok meggyőződve, hogy ugyanabból z évből származik a jegyzet is). Akkoriban vettünk egy új mérleget, ami le tudja méri a fent említett értékeket. A következő értékek figyeltek a papíron:

TBF (Total Body Fat): 28,3%
TBW (Total Body Water): 50,0%
TBM (Total Body Muscle): 37,8%
Bone: 5,5 kg
ideal weight: 49,7 kg
weight: 52,8 kg

Azt hiszem, ezeknek az értékeknek a vezetését is hozzácsapom a heti méretzkedéshez.