2013. szeptember 29., vasárnap

egy kis paleo összefoglaló

Nekem nem lett volna türelmem megírni egy ilyen összefoglalót, sem pedig újra elolvasni a könyvet, de az Éjjel-nappal paleo blogon találtam ezt a remek példányt. Bemásolnám nagyon szívesen az egészet, de inkább linkelem. Olvassátok! Nekem még újat is mondott (pl. vagy nem emlékeztem, vagy nem is tudtam, hogy a padlizsán burgonyaféle, ezért nem igazán ajánlott a fogyasztása úgy, mint a paradicsomé sem - utóbbit mondjuk tudtam, de arról nem tudok lemondani). Ráadásul az aszalt gyümölcsöket is mértéktelenül tömtem magamba (pl. datolya), és napi fél vagy akár egy doboz gyümölcslevet is minden gond nélkül leküldtem. És a xilit szentségét is kétségbe kell vonnom, hisz azt írta, bélpanaszokat okoz. Fél év xilites paleo után valóban volt némi gondom az emésztésemmel. Úgy gondolom, nem figyeltem kellőképpen az élelemtípusok arányaira, és ebből adódhattak a problémáim. Súlyvesztéssel és tartással nem, hanem az egészségemet tekintve.

Amire ezúttal fokozottabban figyelnem kell: az arányok. Az étkezéseim legnagyobb részét a zöldségeknek kell kitenniük (kb 60-70%-ban), egy részét állati eredetű fehérjéknek (kb 10-20%-ban), viszonylag kicsi részét gyümölcsöknek (kb. 5-10%), a fennmaradó részét pedig magvaknak - és a vitaminokat sem szabad elmismásolnom. Szerencsére már egyre kevésbé kívánom az édességet, gyümölcsös pedig eddig se nagyon voltam. Szégyen-gyalázat, de pl. egy almát úgy kell leerőltetnem. Ezennel kijelentem: paleo Makkancs reloaded! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése